Az innováció ünnepe

2018.01.19.
Az innováció ünnepe
Projektünneppel zárult a most először meghirdetett Támogatott lakhatás elmélete és gyakorlata címet viselő kurzus. A fejlesztés kidolgozásának keretét adó PODIUM (Path of Deinstitutionalisation – Urgent Moves) Erasmus+ KA2 stratégiai partnerségi projektben a felsőoktatási ágazatot a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar és a Társadalomtudományi Kar együttműködésével az ELTE képviseli.

A kurzus három participatív oktatótárs, négy, civil területről érkező szakértő, és tizenegy, az ELTE gyógypedagógiai vagy társadalomtudományi karán dolgozó kolléga bevonásával és 31 hallgató részvételével valósult meg.

A projektünnep célja, hogy a négy fő modul (Önrendelkezés és önálló életvitel mozgalom, mint kiinduló pont, Emberi jogi modell és empowerment, Támogatott lakhatási szolgáltatások, Szakmai szerepértelmezés a támogatott lakhatásban) köré építve a hallgatók kreatív csoportmunkában létrehozzanak egy produktumot, melyen keresztül a támogatott lakhatás egy formáját, példáját mutatják be.

Az ünnepen vendégeink közt köszönthettük dr. Juhász Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Fogyatékosságügyi Főosztályának vezetőjét, Szentkatolnay Miklóst és Borbás Bálintot a konzorciumvezető FSZK munkatársait. Dr. Zászkaliczky Péter köszöntőjében megerősítette a projekt társadalmi integrációs és felsőoktatási fejlesztési jelentőségét.

A hallgatóink által életre hívott projektek mindegyikében szorosan együttműködtek participatív szakértőkkel, körüljárták az alábbi témákat:

  • támogatott lakhatás létrehozása értelmi fogyatékos emberek számára,
  • mozgássérült személyek igényei az önálló lakhatás terén,
  • „Önállóan lakni – közösségben élni” csoport tevékenysége,
  • gondnokság és támogatott döntéshozatal a hazai bírói gyakorlatban,
  • utógondozás állami gondoskodásban felnőtt sajátos nevelési igényű fiatalok esetében.
  • Hogyan hozzunk létre támogatott lakhatást?
A PODIUM projekt fő célkitűzése olyan tananyag fejlesztése, amely elősegíti a nagylétszámú intézmények felől a közösségi alapú lakhatási formák irányába való áttérést. Míg a partnerek többsége közvetlenül érintett szervezet, addig az ELTE olyan leendő gyógypedagógiai/fogyatékosságügyi és szociális szakembereket céloz meg, akik a folyamat potenciális résztvevői lesznek a jövőben. A most először meghirdetett kurzus nemcsak azért innovatív, mert olyan modern pedagógiai eszközöket alkalmaz, mint a projekt módszer, kooperatív tanulás és többtanáros modell, hanem mert a tananyagfejlesztők a kurzusban adaptálták a Karon, a Magyarországon először kipróbált inkluzív módszertant a felsőoktatásban. Az inkluzív szemináriumok lényege, hogy a témában érintett személyek participatív oktatótársként vesznek részt az egész folyamatban a kurzus megtervezésétől kezdve a hallgatók értékeléséig. A kurzus kötelező követelménye, hogy a hallgatói csoportok aktívan működjenek együtt egy érintett személlyel a projekt munkájuk elkészítésében. 

A "Támogatott lakhatás elmélete és gyakorlata" kurzus projektünnepe 2018.01.16.

A "Támogatott lakhatás elmélete és gyakorlata" kurzus projektünnepe 2018.01.16.

0

/

0

0

/

0