Iskolafejlesztési projekt Kenyában

2022.11.23.
Iskolafejlesztési projekt Kenyában
A SUNCEP Iskolafejlesztési program első fázisának lezárulásáról és annak eredményeiről tartottak beszámolót az Innovációs Sajtóklub keretén belül.

A résztvevőket Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese és Papp Gabriella, az ELTE BGGYK dékánja köszöntötte. Ezt követően Perlusz Andrea, a projekt szakmai vezetője ismertette a fejlesztő csapat által végzett szűrési és fejlesztési tevékenységeket, eredményeket.

Az iskolafejlesztési program a kenyai SUNCEP program egyik alapprogramja, mely a fogyatékossággal élő gyermekek iskoláztatási lehetőségét célozta meg. A program keretén belül öt, Migori megyében található általános iskola került kiválasztásra, melyben a projekt megálmodójának, Edwin Wagah-nak, óriási szerepe volt. Az alábbi intézmények kerültek kiválasztásra: Tagache Általános Iskola, Tiany Nyagod Jope Általános Iskola, Senye Általános Iskola, Kumoni Általános Iskola és a Kanga Odinti Általános Iskola.

A projekt első fázisának egyik fontos része volt a felkészülés, mely során a szakemberek feltárták az intézmények aktuális készültségét, felvették a kapcsolatot az intézményvezetőkkel, videófelvételeken keresztül elemezték a kinti osztálytermi gyakorlatot, illetve előkészítésre került az egyes oktatási intézményekre szabott fejlesztési terv is.  A szerteágazó szakmai tudással rendelkező csapat tagjai közt szerepeltek inkluzív intézményfejlesztésben jártas szakemberek, gyógypedagógusok, pedagógusok és pszichológus.

A helyszíni látogatás során a fejlesztő csapat 4 fogyatékosságspecifikus területen végzett szűrővizsgálatokat, amelyben közel 300 gyermek vett részt. A vizsgálatok során egyértelműen kirajzolódott, hogy a gyerekek több, mint fele valamilyen fogyatékossággal rendelkezik. A fejlesztő team a szűrővizsgálatokon túl, tanácsadást is nyújtott az érintett gyerekek szüleinek, akik rendkívül nyitottak és együttműködőek voltak. A partnerintézmények pedagógusainak workshopok keretén belül adták át a differenciált oktatás alapjait.

Az eseményen részt vett a projekt megálmodója, Edwin Wagah is, aki személyes tapasztalatait idézve beszélt a kinti közösségek összetartó erejéről, mely kulcsfontossággal bírt tanulmányai elvégzésében is. A beszélgetés során felelevenítette, hogy mekkora hatással volt rá hallássérült unokatestvére, akinek köszönhetően a kenyai fogyatékossággal élő gyermekek megsegítése vált egyik fő céljává. 

A szakmai delegáció a kenyai tartózkodásuk során kapcsolatot létesített a nairobi Kenyatta Egyetemmel, együttműködési megállapodást kötöttek egymással, mely a jövőben kölcsönös oktatói-hallgatói mobilitását biztosít a feleknek. A kiutazással a Bárczi hozzájárult az egyetem nemzetköziesítési programjának megvalósításához is. 

A programban résztvevő kollégák jelenleg online konzultációk formájában segítik a kenyai partnerintézmények vezetőit és pedagógusait. A jövőbeli tervek között szerepel: az öt partnerintézmény pedagógusainak szakami tapasztalatszerző látogatása Magyarországon, illetve egy módszertani központ létrehozása az egyik kenyai iskola révén.  

A fejlesztőcsapat szakemberei: Papp Gabriella, Perlusz Andrea, Sitkei Zoltán, Zászkaliczky Réka, Bolla Veronika, Erdős Attila, Keresztessy Éva, Kiss Erika, Márkus Eszter és Vámos Tibor.

Az eseményt fotókiállítás kísérte, melyet a Bárczi épületében megtekinthetnek az érdeklődők.

A sajtóklubot az MEC_N 141307 jelű pályázat keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatja.