Egy TDK története - Interjú Szudki Osaymával

2021.06.11.
Egy TDK története - Interjú Szudki Osaymával

Mesélj magadról. Mit érdemes rólad tudni?

Tavaly végeztem el az alapképzést szomatopedagógia és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányokon, jelenleg pedig a Gyógypedagógiai terápia mesterképzés második félévét zárom. A mesterképzés mellett a Mórahalom Projekt oktató-kutató ösztöndíjasa vagyok, ennek keretén belül pedig a szomatopedagógia szakcsoport munkáját segítem. Sok éve foglalkozom tánctanítással, ez is fontos része az életemnek.

Hogy találkoztál a TDK lehetőségével?

A szakdolgozathoz készülő vizsgálat folyamán lassan körvonalazódott, hogy nem fér bele a szakdolgozatba a begyűjtött adatok egy része, ezért a témavezetőim már viszonylag korán jelezték, hogy egy TDK pályamunkát lenne érdemes írni ezekről. Előtte is hallottam a TDK-ról, de azt gondoltam, hogy a „tudományoskodás” nem nekem való, ezért nem is tekintettem rá lehetőségként egészen addig, amíg a témavezetőim nem hozták szóba.

Miért döntöttél úgy, hogy TDK-zni szeretnél? Mi motivált?

Egyrészt motivált az, hogy én is érdemesnek tartottam valamilyen módon feldolgozni a már meglévő adatokat. Másrészt sokat számított a témavezetőim biztatása is. Sajnos azonban az alapképzésem végén sem időben, sem energiában nem fért bele a TDK-zás. Aztán röviddel a mesterképzés megkezdése után megkaptam a Mórahalom ösztöndíjat, melynek viszont már követelménye is volt a TDK-n való részvétel, illetve a tudományos tevékenység végzése.

Hogyan találtad meg a témádat és a témavezető tanáraidat?

Érdekelt, hogy vajon milyen lenne, ha a táncóráimon egy eltérő fejlődésmenetű fiatal is részt venne. Elkezdtem olvasni a szakirodalmat, ami még inkább meghozta a kedvem és segített szűkíteni a témát.

Számomra az volt a legfontosabb, hogy olyan témavezetőim legyenek, akikkel emberileg és szakmailag biztonságban érzem magam. Ez így is lett, nagy köszönet Nekik!

Milyen élmény volt számodra az OTDK?

Konferencia jellegű volt, nekem kevésbé tűnt versenynek, aminek nagyon örültem. Persze azért így is izgultam, de nem annyira, mint a kari fordulón. A saját tagozatomban végighallgattam a többiek előadásait, illetve beültem más tagozatokra is. Igazán inspiráló, izgalmas témákat kutattak a többiek. A program színvonalas volt és sokat tanultam belőle azzal, hogy meghallgattam őket.

Mit jelent számodra a TDK? Mit adott neked?

A legnagyobb TDK-hoz köthető élményem a személyes fejlődésem megélése és a kutatás műfajával való viszonyom erőteljes javulása volt. Egyre könnyebben ment az irodalmi feldolgozás, egyre több szempontra gondoltam, amit érdemes beemelni, egyre jobb érzés volt ülni a gép előtt és agyalni, egyre több olyan ötlet támadt, amit érdemes lenne még kutatni.

A kutatás szó maga pedig új értelmezést is nyert. Most már eszközként látom ahhoz, hogy jobban megértsek jelenségeket, javítani tudjak a munkámon és meggyőződjek arról, hogy valóban pozitív hatást idéz-e elő, amit véghez vittem.

Kiknek és miért ajánlanád a TDK élményt?

Úgy gondolom, hogy bárki örömét lelheti a folyamatban, mert beállítottságtól függetlenül jó megélni az egyéni fejlődést és alkotni jó. Ráadásul mindez tét nélkül történik, hiszen nem kapsz rá rossz jegyet, mindenki örül neki, hogy a szabadidődben valami olyat csinálsz, amitől bővül a tudásod is. 

Milyen kihívásokra hívnád fel a hallgatótársak figyelmét a TDK-val kapcsolatban?

Kell, hogy legyen rá idő és energia. Ez megkerülhetetlen. A magam részéről egyáltalán nem bánom a kemény heteket sem, mert megérte! Számomra kihívás volt túllendülni a "vajon kisül-e valami kerek egész a folyamat végére?" kétségeimen (a vizsgálat előkészületeire, a beavatkozás folyamatára és a dolgozat születésére is gondolok), de a témavezetőim segítettek ebben. Amikor szükségem volt rá, adtak vezérfonalat.

Az ösztöndíj és a TDK munka hogyan segítették egymást?

Az ösztöndíj lehetővé tette, hogy ne kelljen máshol dolgoznom és csak a tanulmányaimra, a kutatásra, illetve az oktatási tevékenységben való segítségre fókuszálhassak.

A TDK munka mennyiben járult hozzá a későbbi döntéseidhez?

Találtam egy angliai inkluzív táncoktatással foglalkozó társulatot is a szakirodalmi feldolgozás közben és kiderült, hogy tartanak továbbképzést táncoktatóknak – ezt mindenképp szeretném elvégezni a közeljövőben. Úgy tűnik, hogy akár hivatássá is válhat ez a véletlenszerűen talált téma, és ennek a felismerését egyértelműen a TDK pályamunka írásának folyamata hozta magával. Arra is rávezetett, hogy ha a későbbiekben is végeznénk még a témában vizsgálatokat, akkor megtámogatná a gyakorlati munkámat, mert nagyon sokat tanultam már ebből az egyből is.