Hallgatói érdekképviselet

Hallgatói szolgáltatások

Hallgatói szolgáltatások

A Hallgatói Önkormányzatnak a hallgatói érdekképviselet és érdekvédelem a fő feladata. Mindezt valamennyi, hallgatókat érintő kérdésben minden illetékes kari, egyetemi és országos testületben ellátja. A HÖK képviselője - tanulmányai mellett -, a tisztségéhez tartozó feladatokat ellátja, részt vesz a tisztségéhez tartozó bizottsági üléseken. Mindamellett, hogy az Önkormányzat segíti a hallgatók Egyetemmel és Karral kapcsolatos ügyeit, szolgáltatásokat nyújt, részt vesz a szociális, a kulturális és a sport, illetve más szabadidős tevékenységek szervezésében, információt szolgáltat, megszervezi a hallgatói képviselők választását, és nem utolsósorban közreműködik a hallgatók tanulmányi-, szociális-, tudományos-, sport ösztöndíj és más támogatási ügyeinek intézésében.  A HÖK működését meghatározó dokumentum az Alapszabály, mely a HÖK honlapjáról elérhető.

AZ ELTE BGGYK HÖK FELÉPÍTÉSE

Tisztségviselők

Elnök – Kovács Viktória
elnok@barczihok.elte.hu

Szociális bizottsági elnök – Peller Tamara Panka
szocialis@barczihok.elte.hu

Tanulmányi bizottsági elnök - Ezen az email címen átmenetileg az Elnök érhető el.
tanulmanyi@barczihok.elte.hu

Kommunikációs bizottsági elnök – Karasz Júlia
kommunikacio@barczihok.elte.hu

Külügyi bizottsági elnök – Balogh Júlia
kulugy@barczihok.elte.hu

Rendezvényszervező bizottsági elnök – Csáki Dorottya
rendezveny@barczihok.elte.hu

Rendezvényszervező asszisztens - Szeri Réka
sport@barczihok.elte.hu

Gazdasági referens - Ezen az email címen átmenetileg az Elnök érhető el.
gazdasag@barczihok.elte.hu

Kollégiumi referens – Kiss Kata
kollegium@barczihok.elte.hu

Esélyegyenlőségi referens – Wiedermann Viktória
eselyegyenloseg@barczihok.elte.hu

Ellenőrző Bizottság – Csató Ferenc (elnök), Sápi Luca (tag)
eb@barczihok.elte.hu

Egyéb tisztségviselők:

Seniorkoordinátor – Hájos Réka
seniorkoordinator@barczihok.elte.hu

Bárczium főszerkesztője – Ezen az email címen átmenetileg az Elnök érhető el
foszerkeszto@barczihok.elte.hu

Tudományos ügyekért felelős megbízott – Ezen az email címen átmenetileg az Elnök érhető el
tudomanyos@barczihok.elte.hu

A Küldöttgyűlés a Hallgatói Önkormányzat legfőbb döntéshozó szerve, amelynek feladata és hatáskörébe tartozik például a tisztségviselők visszahívása, tisztségviselők beszámoltatása, költségvetési terv és beszámoló elfogadása, valamint döntési, véleményezési, egyetértési, javaslattevő, ellenőrzési és delegálási joggal rendelkezik.

Választások

Minden hallgató, mint felelős egyetemi polgár, választásra jogosult. Választó és választható joggal rendelkezik, amely azt jelenti, hogy a Hallgatói Önkormányzat részeként a választásokon indulhat, illetve szavazatával megválaszthatja, hogy ki képviselje hallgatói érdekeit. Az egységes Hallgatói Önkormányzati választások ősszel történnek elektronikus formában, erről értesítést kapnak a hallgatók a Neptun tanulmányi rendszerben.

EGYÉB FONTOS TUDNIVALÓK

Hallgatói Iroda (A/61) 
Nyitva tartás: barczihok.elte.hu honlapján elérhető

Ahol megtalálhatnak minket:

Facebook
Instagram
Honlap

A Hallgatózó a béke szigete a Bárczisoknak. Vannak itt számítógépek, amelyek bárki számára elérhetőek, valamint kényelmes fotelek és babzsákok a szusszanni vágyóknak.
A HÖK iroda előtti folyosón is találhatóak számítógépek, amelyek mindenki számára elérhetőek.

ELÉRHETŐSÉG:

HÖK iroda (A/61), 1097, Budapest, Ecseri út 3.
www.barczihok.elte.hu
Tel: +36 1 358 5581