Elekes Kinga - Egyesült Királyság

Elekes Kinga - Egyesült Királyság
Ebben a mobilitási programban vett részt: Erasmus+ szakmai gyakorlat
Itt dolgozott: Rosehill School, Nottingham
A karunkon ezeken a szakirányokon végzett: hallássérültek pedagógiája - tanulásban akadályozottak pedagógiája

Lassan már öt éve annak, hogy elindultam 2014 őszén a négy hónapos angliai terepgyakorlatomra. Az emlékek felelevenítésekor előástam a gondosan Google-re mentett fotókat és el-elkalandoztam azok között az e-mailek között, amelyeket az iskolával, az Erasmus-irodával, a későbbi szállásadómmal és még számos más emberrel váltottunk.

Akkoriban egy volt évfolyamtársam hívta fel a figyelmemet az Erasmus ösztöndíj lehetőségére, én pedig pár napon belül azon kaptam magam, hogy az iskola honlapját olvasgattam, fotókat és kirándulóhelyeket kerestem a neten Nottingham és környékéről. Az elég erős elhatározás után számos kérdés kavargott bennem… Többek között az is, hogy hajlandó vagyok-e akár arra, hogy egy fél évvel később végezzek a Bárczin, ha Nottingham-ben szeretnék tanulni és szakmai tapasztalatot szerezni. Akkoriban még nem létezett a diplomaszerzést követő szakmai gyakorlat lehetősége, így ez a gondolat is foglalkoztatott. Úgyhogy felkerestem egy-két előttem végzett hallgatót, akik szintén Erasmus-szal voltak külföldön. Színes beszámolójuk, szakmai sikereik és élményeik meggyőztek arról, ami már akkorra határozottan élt bennem: én ebbe bizony szeretnék belevágni!

A gyakorlatot egy szegregációs iskolában töltöttem autizmussal élő kisgyerekek egyik általános iskolai osztályában. A munkatársaim elsőrangúak voltak mind szakmailag, mind emberileg. Kezdettől fogva kiemelt figyelemmel fogadtak és a heti megbeszélésekre nekem is vinnem kellett egy-egy témát. A szakmai angolom rengeteget erősödött. Ami a gyakorlatot illeti, napról napra több feladatot kaptam, egyéni fejlesztéseket, kiscsoportos foglalkozásokat, vagy egy egynapos utazás megtervezését bízták rám. Az ott látottak, tanultak mindenképpen ösztönöztek a későbbi munkámban.

Nem telt el úgy egy hét, hogy a munkatársaim meg ne próbálták volna az ottlétemet minél több élménnyel gazdagítani. Az egyikük egy hétvégét szervezett nekem Londonba, csak hogy meglátogathassam az egyik ott élő budapesti barátnőmet, a másikkal egy egynapos kirándulást szerveztünk Shakespeare házához, vagy éppen vidámparkba mentünk. Ha a gyakorlat után csak pár óra szabadidőm volt, az adminisztrációt (vagy éppen a szakdolgozatomat) mindig szerettem egy közeli parkban írni, elképesztő élmény volt több tucat szarvas között ülni a fűben! Emellett a közös mozizások, és a kávézóban töltött szakmai meetingek is szerves részei voltak ennek a négy hónapnak. Nagyon jónak tartom, hogy az angliai egyetemeken számos klub közül lehet választani. Annak ellenére, hogy nekem nem voltak óráim a helyi egyetemen, felkerestem egy-egy ilyen klubot, és csatlakoztam a programjaikhoz.

Mikor lakóhelyet kerestem, elsődleges volt, hogy brit lakótársaim legyenek. Visszagondolva, talán ez volt az egyedüli bizonytalan pont a gyakorlat megtervezésekor. Ebben is egy volt Erasmusos lány volt segítségemre. A kint léte során megismert barátai közül ajánlott nekem valakit, aki épp lakótársat keresett. Ő vált azzá a személlyé, akivel a munkatársaim mellett a legtöbb időt töltöttem. Nagyon rövid időn belül rengeteg barátjával megismerkedtem, együtt jártunk falat mászni, kirándulni, biciklizni a hétvégéken.

Biztosan kijelenthetem, hogy a kint töltött időszaknak köszönhetem az életem későbbi alakulását. Az angliai tapasztalatom egy jó első lépés volt ahhoz, hogy megnyíljanak előttem korábban nem látott lehetőségek. A szakmai gyakorlat után megcsináltam Svájcban egy rehabilitációs mesterképzést, majd egy kutatóközpontban gyakorlatoztam. Azóta is gyógypedagógusként dolgozom, az angol nyelvet továbbra is használom, a kint kötött barátságok pedig megmaradtak és emlékeztetnek, mennyi minden új, más, érdekes és kalandos, ösztönző és életre szóló vár ránk, ha merünk tenni érte.