Tizenötezer lépés

Tizenötezer lépés
Szervezeti egység: Atipikus Viselkedés és Kogníció Gyógypedagógiai Intézet (ATIVIK)
Ebben a mobilitási programban vettek részt: Erasmus+ oktatói mobilitás
Itt jártak: Stockholmi Egyetem, Svédország

Egy ötnapos tanulmányúton vettünk részt a Stockholmi Egyetemen, ahol megismerkedhettünk a svéd gyógypedagógus posztgraduális képzési programmal és a képzési programhoz kapcsolódó gyakorlatszervezéssel. A látogatást megelőzően két kollégánk már előkészítette az egyetemeink közötti kapcsolatot, így a vendéglátók kész programmal fogadtak minket.  A tanulmányúton több alkalom is adódott konzultációra, többek között az amerikai ”Play Time, Social Time” óvodáskorú gyermekeket fejlesztő eljárás svéd adaptációjának megismeréséről, az ADHD-s gyermekek inkluzív osztálytermi támogatásának módjairól, illetve az extrém kis súlyú csecsemők első életévében kísérleti jelleggel megvalósuló korai intervenciós kutatásról. Ez utóbbi a Stockholm University és a Karolinska Institute közös projektje.

A szakmai beszélgetések inspirálóan hatottak ránk és közös ötleteinket igyekszünk megismertetni kollégáinkkal. A szakmai lehetőségek egyes elemeit szeretnénk az erőforrások megkeresése után megvalósítani saját szakirányunkon.

Nagy Anett (tanársegéd) bekapcsolódott a nemzetközi programban résztvevő diákok oktatásába, akik a gyógypedagógiai alapozó kurzus keretein belül a koraszülöttek fejlődésének magyarországi utánkövetéséről hallhattak előadást. Bödös Eszter (mesteroktató) az ELTE Gyakorló Óvoda és EGYMI-ben is alkalmazott magyarországi zenepedagógián alapuló MÓRIKA „jó gyakorlat” módszertani elemeit mutatta be a jelenlevőknek.

A svéd óvodai program megismeréséről valamint fejlesztéséről, az iskolaelőkészítésről, illetve az integrált oktatás gyakorlatáról tapasztalatcserére volt lehetőség az intézménylátogatásunk alkalmával. Különösen az IKT eszközök alkalmazhatóságán csodálkoztunk el, ahol a magas színvonalú oktatás módszertani sokszínűséggel párosult és még ismeretlen lehetőségeket tárt fel.

A tanulmányúton a svéd kultúrát és történelmet múzeumi programokon keresztül is alkalmunk nyílt megismerni. Az épített környezeti kultúra szépségeinek bejárása és a természetjárással kiegészült program pedig egyértelműen elmélyítette bennünk a svéd életszemlélet egyik legfontosabb elemét: a munka-szabadidő arányos eloszlásának fontosságát a mindennapokban. Bár a város tömegközlekedése igen jó, bizony a lépésszámláló több alkalommal jelezte, hogy megtettünk napi tizenötezer lépést.

Közvetlen és tágabb munkakörnyezetünkben formális és informális beszélgetések alkalmával próbáljuk bemutatni tapasztalatainkat, nemcsak felhívni a figyelmet a nemzetközi tapasztalatcsere előnyeire, de népszerűsíteni is az Erasmus programon való részvételt.