Bárczis az ELTE Ígéretes Kutatói közt
Nagy büszkeségünkre, idén először a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatója, a GYMRI gyetemi tudományos munkatársa, dr. Zakariás Lilla is elnyerte az elismerést, melyet Dr. Borhy László, az ELTE rektora adott át.
A pályázatra az egyetemen dolgozó, PhD-fokozattal rendelkező, negyven év alatti oktatók és kutatók jelentkezhettek. Az elismerés odaítélésénél az eddigi kutatói eredmények mellett a nemzetközi láthatóság és a kutatások jövőbeli potenciálja is meghatározó szempont volt. A díjakat az ELTE a Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozat részeként, A Tudományos Kutatás Napja az ELTE-n című program keretében adta át 2024. november 29-én, az Egyetemi Könyvtár Dísztermében. Az ünnepségen a díjazottak munkásságát bemutató kisfilmek is levetítésre kerültek.
A Bárczi közössége szívből gratulál Zakariás Lillának a rangos elismeréshez!
A díjátadón levetített kisfilm: