Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

Köztársasági ösztöndíj - Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj

Köztársasági ösztöndíj - Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj

A nagy múltra visszatekintő köztársasági ösztöndíjat - 2017-től Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat - az oktatásért felelős miniszter adományozza egy tanév időtartamára (10 hónapra) a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diákköri munkában illetve szakmai téren kimagasló munkát végző hallgatók részére, a hallgatók tevékenységének pénzbeli elismeréseként, elért eredményük fenntartásának támogatása céljából. A pályázatot a felsőoktatási intézmények írják ki, majd a bírálatot követően felterjesztik a miniszter részére ezen ösztöndíjra javasolt hallgatóik nevét. A pályázatokat az illetékes kari dékánhelyettes, a Tudományos Tanács, a Tudományos Diákköri Tanács, valamint a Hallgatói Önkormányzat választott képviselői rangsorolják

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra pályázhatnak, valamint az adományozást követően annak folyósítására jogosultak az államilag támogatott (ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók.

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj összege a 2017/2018. tanévben 40 ezer forint havonta.

ÖSZTÖNDÍJASOK 2017/2018. TANÉV

Andrássy-Culmann Eszter
Elekes Dorottya Orsolya
Fónagy Adrienn Cintia
Földi Júlia
Gesztelyi-Nagy Nariman Samia
Salamon Kitti
Varga Anikó