Bárczi nyílt hét 2024
2024. november 11. - 2024. november 14.
ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (1097 Budapest, Ecseri út 3.)
2024. november 11. - 2024. november 14.
ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (1097 Budapest, Ecseri út 3.)
Karunk oktatói hétfőtől csütörtökig egész nap várják az érdeklődő középiskolásokat. Alapozó kurzusok előadásain, vagy szakirányos szemináriumokon, de akár gyakorlati foglalkozásokon keresztül is lesz lehetőség ismerkedni azokkal a tartalmakkal, melyekben hallgatóként sokkal intenzívebben tudnak majd elmélyülni. Bár a négy nap alatt több mint 350 hely várja az érdeklődőket, a kurzusok létszáma és a teremkapacitás együtt határozta meg az egyes alkalmakra felkínált helyek számát, ami zömében 5 vagy 10 látogatónak ad lehetőséget 1-1 szemináriumon való részvétlre. Néhány nagy előadásra akár 15 főt is várnak oktatóink a kurzusok hallgatóival.
A nyílt heti óralátogatásokon kizárólag regisztrációt követően tudjuk biztosítani a részvételt.
Amennyiben több előadáson, szemináriumon is részt szeretnének venni, úgy érdemes figyelni arra, hogy a kiválasztott órák ne legyenek átfedésben, legyen idejük átérni egyik teremből a másikba. Az érdeklődő középiskolások épületen belüli tájékozódását hallgatóink fogják segíteni.
Nyílt hét – ÁTTEKINTŐ órarendek
Hétfői órarend – november 11. Miről szól a kurzus? – hétfő
Keddi órarend – november 12. Miről szól a kurzus? – kedd
Szerdai órarend – november 13. Miről szól a kurzus? – szerda
Csütörtöki órarend – november 14. Miről szól a kurzus? – csütörtök
A regisztráció két lépcsős. Első lépésben a nyílt napon való részvételre történik a regisztráció, melynek befejeztével üzenetet küldünk. Ebben az üzenetben található a link az egyes kurzusok óráira való jelentkezéshez. Második lépésben történik a jelentkezés az egyes órákra.