Párizsi kóstolás
Ebben a mobilitási programban vettek részt: Erasmus+ nem oktatási célú mobilitás
Itt jártak: INSHEA, Franciaország
2022. május 2-5. között franciaországi szakmai tanulmányúton vett részt a Kar négy munkatársa, akiknek fő célja az volt, hogy átfogó képet kapjanak a francia gyógypedagógiai és szociális munkás képzéshez kapcsolódó területekről, megismerjenek „jó gyakorlatokat“ az inkluzív oktatás témájában, valamint partnereket találjanak további oktatói és hallgatói mobilitások megvalósítására, különös tekintettel a hallgatói szakmai terepgyakorlatokra.
A kiterjedt belföldi és nemzetközi szakmai hálózattal rendelkező INSHEA Intézet szervezésében néhány párizsi és vidéki képző- és szolgáltatóintézmény, illetve gyermekvédelmi központ látogatására került sor, amelyek vezetőivel és munkatársaival szakmai megbeszélésekre is volt lehetőség.
INSHEA
Az INSHEA Intézet, mint az első francia szakemberképző intézmény, átfogó és kiemelt szerepet játszik Franciaországban a gyógypedagógia és a szociális munka területéhez kapcsolódó képzés, oktatás, kutatás és foglalkoztatás területén, valamint képviseli Franciaországot az Európai Ügynökség a Sajátos Nevelési Igényű Tanulók és az Inkluzív Oktatásért szervezetben.
Unapei
Az Unapei Egyesület (Beauvais) az értelmi fogyatékossággal élő személyeket segítő szervezet, amelyet az érintett családok alapítottak. Jelenleg a szervezet 420 családdal van kapcsolatban, több városban, összesen 25 intézményben biztosít szolgáltatásokat közel 1400 felhasználónak 700 szakember támogatásával. A tevékenységük kiterjed a speciális nevelési igényű gyermekek nevelésére és oktatására, felnőttek egészségügyi és szociális szolgáltatást is biztosító házakban történő gondozására, fogyatékossággal élő személyek bentlakásos és speciális otthonokban történő elhelyezésére, valamint különböző gazdasági ágazatokban védett munkahelyek létrehozására és fenntartására.
Az Unapei Egyesülethez tarozó IME Les Pappillons Blancs (Beauvais) iskola személyre szabott pedagógiai, szakmai előkészítő és terápiás támogatást nyújt az érintett fiataloknak. Az intézményben egyidőben több, mint 160 gyerek és fiatal felnőtt kaphat szakszerű támogatást és szakoktatást többek között kertészeti, vendéglátói, asztalos, mosodai szakmákkal kapcsolatosan.
A társadalmi beilleszkedést gondos átmenettervezés, előkészítés és nyomonkövetési szolgáltatás is segíti.
DAME
A DAME (Dispositif d'Accompagnement Médico-Éducatif) szakképző iskola különböző speciális szolgáltatást nyújt az autizmussal és egyéb viselkedési kihívással élő gyermekek és fiatalok számára. A támogatások köre kiterjed többek között a funkcionális képességek, a társadalmi életben való részvétel támogatására, a munkavállalásra és a munkavégzésre való felkészítésre. A DAME rendszer elsődleges feladata, hogy egy terület összes humán és intézményi erőforrását felhasználva, időben és megfelelő módon tudjanak reagálni a fogyatékossággal élő fiatalok szükségleteire, rugalmasabb megoldásokat kínálva a felmerülő problémákra, amely végső soron az inkluzív oktatás felé történő elmozdulást eredményezi.
CDEF
CDEF Gyermekvédelmi Központ (Champol) alapvetően három hónapos időtartamra tud fogadni olyan gyermekeket, fiatalkorúakat, akiknek egészségét, biztonságát nem tudja a családi környezet garantálni, illetve akiknek testi, érzelmi, értelmi és szociális fejlődése súlyosan veszélyeztetett. Az intézményben összesen 104 gyermek és fiatalkorú bentlakásos elhelyezésére van lehetőség. A központ feladatai közé tartozik a bentlakók megfigyelése és szükségleteik felmérése, a minden területre kiterjedő ellátás (étkezés, ruházat, egészségügy, iskoláztatás, szabadidő és kulturális lehetőségek), valamint szükség esetén a további elhelyezés biztosítása (nevelő családoknál stb.).
EFPP
Az EFPP Pszichopedagógiai Szakképző Iskola egészségügyi-szociális szakoktatói tevékenységén kívül továbbképzést biztosít a szakmai terület jövőbeli vezetőinek, valamint konkrét beavatkozásokat kezdeményez és fejleszt a gyakorló szakemberek képzésére vonatkozóan. Jelentős szerepet játszik a szakiskola az alapképzésben részt vevő hallássérült gyermekek fogadásához szükséges eszközök biztosításában.
És ezután?
A tanulmányi út eredményeként több intézménnyel is szóbeli megállapodás született az Erasmus+ partnerszerződés megkötéséről, a hallgatói és oktatói mobilitás kölcsönös támogatásáról, illetve online oktatási programok megvalósításáról. Elsősorban a tanulásban akadályozottak és az értelmileg akadályozottak pedagógiája, az autizmus spektrum pedagógiája és a pszichopedagógia, valamint a hallássérültek pedagógiája szakirány hallgatóinak és oktatóinak érdeklődésére számítunk az Atipikus Viselkedés és Kogníció Gyógypedagógiai Intézetből és a Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézetből, másodsorban pedig az átvezetési- és jövőtervezési módszertanok okán az Általános Gyógypedagógiai Intézet és a Fogyatékosság és Társadalmi Részvétel Intézet oktatóinak bevonódására.
A Nemzetközi Iroda elindította a partnerszerződések megkötéséhez szükséges folyamatot, illetve tájékoztatást fog adni az újabb mobilitási lehetőségekről a hallgatók és az oktatók számára.
Franciaországi Erasmus
Franciaországi Erasmus
A képen egy 90 éve, az 1930-as évek elején épített kb. 6 méter magas földgömb látható. A földgömböt még akkor állították fel, amikor az INSHEA Intézet helyén egy rehabilitációs intézet működött gyerekek részére. A földgömb dombornyomott, ki lehet tapintani a földrészeket. Egy csigalépcső vette körbe régen. A képen a lépcsőn tizenkét gyerek és a tanáruk áll. A tanár Észak-Afrika partját mutatja a gyereknek.
A képen egy 90 éve, az 1930-as évek elején épített kb. 6 méter magas földgömb látható. A földgömböt még akkor állították fel, amikor az INSHEA Intézet helyén egy rehabilitációs intézet működött gyerekek részére. A földgömb dombornyomott, ki lehet tapintani a földrészeket. Egy csigalépcső vette körbe régen. A képen a lépcsőn tizenkét gyerek és a tanáruk áll. A tanár Észak-Afrika partját mutatja a gyereknek.
0
/
0
0
/
0