Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) idén 5. alkalommal írta ki a Roska Tamás Tudományos Előadás pályázatot. A kétlépcsős értékelés során kiválasztott legjobb 16 előadóból 7 az ELTE kutatója, egy pedig a Gyógypedagógia Doktori Program doktorandusza.
A Roska Tamás Tudományos Előadás megtartására az a pályázat útján kiválasztott doktorjelölt, doktorandusz vagy posztdoktor kaphat felkérést, aki kutatómunkája során az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, eredményeiről nívós publikációk, előadások, művészeti vagy tudományos alkotások formájában számot adott.
Ardai Evelyn Anamária, az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájának pályázójaként került a kiválasztottak közé, és a 38. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi szekciójának plenáris eseményén mutathatja be kutatási eredményeit. A kiválasztott előadók oklevelet, emlékérmet és pénzjutalmat kapnak
Az ELTE-ről Ardai Evelyn Anamária mellett Bognár Miklós, Hargitai Dávid, Horváth Kata, Jánosi Dániel, Szalai Ágnes és Tóth Kristóf nyerte el az előadás megtartásának lehetőségét.
A 71 beérkezett pályázatról kétlépcsős értékelés során született döntés. Elsőként az OTDT szakmai bizottságai által felkért ad hoc bizottságok tettek javaslatot a legjobb pályázatokra, második körben pedig az OTDT szakterületért felelős alelnökéből, az OTDT szakmai bizottságai által delegált tagokból, valamint idén első alkalommal a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Doktori Tanács által delegált egy-egy képviselőből álló négy tudományterületi döntés-előkészítő ad hoc bizottság döntött a legkiválóbbakról. A bizottságok szekciónként választották ki a legjobb előadókat, összesen 16 főt.
Forrás: ELTE.hu