Ha október, akkor ErasmusDays! Karunk újból – egyedüliként az ELTE-n – csatlakozott a több országban is zajló programsorozathoz. Október 13 – 17. között hallgatóink és munkatársaink betekinthettek a nálunk tanuló külföldi hallgatók és a Bárcziról kiutazó hallgatók mindennapjába és megismerhették, hogy mitől lesz mindenki számára egyedi és felejthetetlen egy ilyen kiutazás. A hét minden napjára jutott program, melyen részt vehettek az érdeklődők.
A hetet, mint minden évben a Hogy vagytok? programmal kezdtük, ahol a jelenleg külföldön tartózkodó BGGYK-s hallgatók jelentkezhettek be és mesélhettek az eddigi élményeikről online. Ezt követte kedden a Meeting Point, amely során Budapesten tartózkodó hallgatóink megismerkedhettek azokkal a társaikkal, akik jelenleg a BGGYK valamely Erasmus+ partneregyeteméről töltenek nálunk fél évet. A jó hangulatú, közvetlen beszélgetések és a különböző nemzeti harapnivalók, amelyeket a külföldi hallgatók jóvoltából fogyaszthattunk, elősegítették az új kapcsolatok kialakulását és a kiutazási lehetőségek olyan jellegű bemutatását, amelyet semmilyen formális tájékoztató nem tudna pótolni.

A szerdán és csütörtökön Erasmus+ innen és túl címmel három oktatói és munkatársi beszámolóval készültünk, ahol lehetőség volt a korábbi kiutazások alatt szerzett szakmai és személyes tapasztalatok megosztására. A szerdai napon többek között tiszteletét tette nálunk Dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási ügyek biztosa is, illetve karunkra látogatott Dr. Somfalvi Edit (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet) is, aki az előadás-sorozat első előadója volt és a gyógypedagógia és a vallási közösségek kapcsolatáról mesélt.
Ezt követően Cserti-Szauer Csilla (ÁLTGYPI) és Kövecses Gréta (Nemzetközi Iroda) előadása következett az Indiana University-n (USA) tett eredményes látogatásukról, másnap pedig Hoffmann Mária Rita és Flamich Mária (FOTRI) összefoglaló bemutatója a világ különböző pontjairól, mint például Málta, Új-Zéland vagy Katalónia.

Programjaink azonban nem szorultak az épület falai közé - csütörtökön és pénteken kihasználva az ősz meleg napjait egy kirándulásra és egy bicikli túrára invitáltuk az érdeklődőket. Csütörtöki barangolásunk az Apáthy-sziklához vezetett minket, ahol Budapest őszi színeire tekinthettünk le a magasból. Pénteken is a nyakunkba vettük a várost: biciklis túránkon - közel 20 kilométert megtéve - a turisztikai látványosságok mellett a kevésbé ismert oldalát is megnéztük, hogy külföldi hallgatóink minél hamarabb az otthonukként tekintsenek Budapestre.

Az ErasmusDays programjai idén is megmutatták, mennyi színt, élményt és nyitottságot hoz a nemzetközi közösség a Bárczira, és hogy a legegyszerűbb dolgok - mint például egy beszélgetés, egy túra vagy biciklizés - később milyen meghatározó élmények felé indíthatja el az utazni vágyót.
Köszönjük mindenkinek a részvételt, akár előadóként, akár résztvevőként volt jelen a héten, jövőre pedig innen folytatjuk!